Szerelem az utólsó vérig / 2. fejezet

Köszönöm szépen, hogy már 30. - an olvastok! Nagyon hálás vagyok ezért és persze a sok komiért is! Remélem ez a feji is tetszeni fog!:D Jó olvasást és még egyszer  KÖSZÖNÖM!!!:D:D:D

Újra együtt


(Bella szemszöge)

Állapotom hónapról hónapra egyre rosszabbodott. Míg végül erre a beszélgetésre jutottunk.
Az ágyamban feküdtem. Apa mellettem ült és a kezemet fogta. Testemen egy újabb fájdalom hullám söpört végig majd apa megszólalt.
-Hívni kéne egy orvost. De kit mert egy rendes ember nem láthat?
-Carlisle orvos - nyögtem.
-Ő biztos. De nem biztos hogy ráér és... - anya jól tarkón vágta.
-Apa kérlek ha én most meghalok szeretném még egyszer látni őket.. - könyörögtem
-Rendben - azzal előtúrta a mobilját. Csöng csöng.
-Igen?
-Szerbusz Carlisle. A lányom szeretné ha az egész családoddal idejönnél. - mondta szomorúan.
-Akkor megyünk. - válaszolta Carlisle határozottan.
-Ja és még valami Carlisle. Siess! - majd letetette.
-Köszönöm apa. - mondtam fáradtan.
-Szívesen.

Pár óra elteltével apa megszólalt.

-Megjöttek Cullenék. - morogta.

(Edward szemszöge)

-Szia kicsim - futok oda szerelmemhez. Borzalmasan nézett ki.
-Mi történt? - egy gondolatot hallottam ami felém irányult. "Megöllek!" Belenéztem Aro szemébe ami villámokat szórt. Azzal Aro fogta magát és kiment. Csak én, családom és Bella voltunk a szobában. Mindenki Bellára nézett. Kérdések zakatoltak fejükben ahogy nekem is. Apa oda ment Bellához és megszólalt.
-Bella mi történt? Mi a baj? - kérdezte. Drágám könnyes szemekkel rám nézett aztán vissza Carlisléra.
-Terhes vagyok. - mondta majd felzokogott - Úgy sajnálom el kellett volna mondanom. De úgy féltem hogy mit fogsz mondani. - sírta. Gyerekünk lesz. Apa leszek. Ez a két mondat zakatolt a fejemben. Aztán boldogság öntötte el mindenemet. Lehajoltam és magamhoz szorítottam a legeslegcsodálatosabb lányt a földön.
-Istenem Bella hiszen ez nagyszerű. - karjaimban hirtelen megfeszült és felnyögött, görcsösen kezdte el szorítani ingemet.
-Szerelmem mi a baj? Mit csináljak? - kérdeztem aggódva.
-Semmit, csak maradj így! - suttogta - Mindjárt elmúlik. - elhúzódtam tőle és óvatosan vissza fektettem a párnákra. Carlislon kívül az egész család kiment.
-Bella milyen gyakran jelentkeznek ezek a fájdalmak? - kérdezte apa szakszerűen ugyanakkor kedvesen.
-Szinte minden órában. - suttogta kedvesem fáradtan. Ekkor rájöttem, hogy mindezt én okoztam neki. Óvatosan megcsókoltam.
-Edward kimennél egy kicsit? - kérte apa.
-Igen persze. Hamarosan vissza jövök. - csókoltam homlokon Bellát. Azzal kimentem. Dühös voltam magamra és ezt az első fal bánta ami az utamba került.

(Bella szemszöge)

-Nos mikor kezdődött ez az egész?
-3 hónappal azután hogy vissza jöttem ide.
-Hányadik hónapban vagy?
-Pont holnap lépek be a 9. hónapba. - mondtam és szomorúan ránéztem.
-Nos akkor elvégzek pár vizsgálatot. - és hozott egy nagy műszert amit nem tudom honnan szerzett.
-Nagyon dühösek vagytok rám? - kérdeztem meg mert ez már régóta a szívemet nyomta.
-Én nem. Sőt örülök. De most maradj nyugton egy kicsit. - majd kedvesen rám mosolygott. Beindította a monitort, felhúzta a hasamon a pólót és oda tett valami ketyerét.
-Hmm nos a képek szerint ikrek lesznek.
-Tes...sék?
-Jól hallottad. - mosolygott - Ha jól látom egy fiú és egy lány.
-Carlisle erre én nem készültem fel ez így nem fog menni... - folytattam volna még a tiltakozást de újra belenyilallt a fájdalom a hasamba de olyan erősen hogy felnyögtem.
-Beadok egy fájdalom csillapítót remélem attól jobban leszel. - mondta Carlisle reménykedve majd beadta az infekciót. Pár perc múlva sokkal jobban éreztem magamat.
-Jó lenne szólni Edwardnak és a szüleidnek nem gondolod? - hirtelen nem tudtam mire gondol úgyhogy megkérdeztem.
-Miről?
-Az ikrekről. - mosolygott.
-Ha apa megtudja megöli Edwardot. - mondtam szomorúan.
-Nyugodj meg. Le tudom nyugtatni. Jól kiismertem. Különben is egyszer meg kell beszélniük Edwarddal a dolgokat.
-Tudom. Igazad van.
-Akkor szólok nekik. - gyorsan elrohant majd vissza jött szerelmemmel, szüleimmel és Esmevel.
-Nos mondanom kell valamit nektek.
-Mi az kicsim? - kérdezte anya és apa kezét szorította.
-Edwarddal ikreink lesznek. - mondtam feszengve. Apa egyszerre felmordult és Edwardra vicsorgott. Carlisle oda ment és lefogta. Anya és Esme ugrándoztak a boldogságtól.
- Apa kérlek értsd meg! - könyörögtem neki. Majd szemem Edwardra siklott aki csak dermedten állt. Apa szemei rám villantak és egyre nyugodtabb lett.
-Beszélnünk kéne Edward. - morogta halkan.
-Szerintem is. - sóhajtotta kedvesem.
-Apa - könyörgő hangra fogtam.
-Nyugi nem esik baja. - hangjából kihallatszott a szomorúság. Majd kimentek. Ebben bízom én is.
-Carlisle szerinted Edward örül nekik? - simítottam végig hasamon.
-Igen.
-Csak mert nem úgy viselkedett.
-Tudod engem is letaglózna ha megtudnám hogy egy hónap múlva két kisbabát tudhatok gyermekemnek.
-Értem - mosolyodtam el. Majd hatalmas fáradság kerített hatalmába.
-Biztosan nagyon elfáradtál kicsim aludj egy keveset. - mondta anya.
-Rendben mami. - mondtam mint egy kis gyerek. Aztán szépen lassan elaludtam. Reménykedve hogy Edwardnak nem esik semmi baja.