Volturi and Cullen love forever / 2. fejezet

Ezt a fejezetet Bree23-nak, Klaudiának,Kiki95-nek, és Bella Volturinak ajánljuk, kik az első 4  Rendszeres olvasónk lett. A komikat várjuk.


Miért vagyok ennyire szerencsétlen?

Bella szemszöge


-Nem, nem, és nem! - ordította apám kikelve magából. Sejtettem, hogy ez nem könnyen jönne össze, de hogy ennyire idegesek legyenek azt nem hittem volna.
-Mit hittél?! A tegnapi után csak úgy mindent megengedünk?! Jó, hogy nem azzal jössz, hogy elmész Ázsiába! - apától csak úgy zengtek a falak. Na, ezért még számolok velük. Hát senki nem áll mellém?! Könyörgőn néztem Marcusra, és Caiusra kis támogatást várva, de várhattam, mert megkövülten néztek rám. Francba, miért nem lehet ilyenkor egyikre sem számítani?! Viszont idegesített apám, ezért átmentem replikásba.
-Jól van, de azért nem kell leordítani a fejem! Ne hidd, hogy annyira kicsi vagyok! Ne képzeld magad akkorának! - na ezért még kapok, de nem érdekel, mert ezt megérdemelte. A nagy kiabálásra bejött Jane, Alec, Félix, Demetri, és Heidi. Most elképedve néztek rám.
-Azonnal menj a szobádba, és ma ne is lássalak többet! - morogta apám.
-Jó! Legalább így nem látlak, amin nagy örömmel tölt el! - kiabáltam, és kirohantam. Hallottam még mikor apám ráordít a testőrökre, hogy menjenek ki. Éreztem, hogy könnycseppek csöpögnek szemeimből. Nem is emlékszem mikor kezdődött. A szobámban ülve gondolkodtam. " Miért nem lehetek szabad? Miért, miért? Hát senki se áll mellém? Fáj, szörnyen fáj dobogó szívem. Ilyen nincs!" Valaki kopogtatott a szobám ajtaján. Vajon ki az? Résnyire kinyitottam az ajtóm, és ott állt Félix, Dem., és Heidi. A legjobb barátaim.
-Gyertek be. Olyan jól esik, hogy itt vagytok. - mondtam, miközben leültek. Beszélgetünk, és tervezgetünk, hogy is lehetne rávenni szüleimet, hogy engedjenek el. Miközben tárgyaltunk, újra kopogtattak. Kinéztem, és szembe találkoztam Alec, Renata, és Corin hármasával. Őket is beinvitáltam. Mindent kitaláltunk, hogy is lehetne keresztbe tenni apának. Beszélgetésünk közbe ajtó csapódást hallottam. Döngő léptekkel közelített valaki.
-Alec! Gyere elő! Mi az, hogy meglépsz úgy, hogy nem szólsz! - kiabálta Jane. Hála égnek csak Jane. Kopogtatott az ajtómon, és várt.
-Gyere be Jane! Itt a tesód! - Jane benyitott, és bocsánat kérések közepette kirángatta a fülénél fogva Alecet. Mi jót nevettünk Jane anyai szigorán, Talán még se ment tönkre a napom. Majd folytattuk egy új témával: Alec vs. Jane szópárbaján. Bizony Janet nem lehetett túlordítani Így hát Alec menekülésre fogta. Észre se vettük, hogy beesteledett. Ha az óra el nem üti a 10-et még maradtak, volna, de ez is egy szabály volt. Apa buta szabálya: " TILOS 10 UTÁN BELLA SZOBÁJÁBAN TARTÓZKODNI!!! " Az ágyamon feküdtem, és jobbnál jobb ötleteken gondolkoztam. Melyik lenne elég jó ahhoz, hogy szüleim elengedjenek? Halk kopogtatás. Hát ez meg ki? Kinyitottam az ajtót, remélve, hogy egy barátom megszegi a szabályt. Nagy meglepetésemre nem barát, nem is a szüleim, hanem valaki más.
-Szia Bella! Bejöhetek?