Sajnálom

Sajnálom hogy nincsen friss, de nagyon el vagyok havazva. Addigis az egyik pályázatomat kirakom amin nyertem. Nyugodtan lehet komikat írni, sőt nagyon is örülnék neki. Ja és köszönöm a 20 rendszeres olvasót.

Naplóm

Egyedül barangoltam az erdőben és azon gondolkodtam megérte-e elszöknöm otthonról? Hisz ezzel nem értem el semmit. Na jó csak azt, hogy aggódnak értem, és ha haza megyek, akkor kapok egy alapos fejmosást. De nem fogok haza menni! Elegem van, hogy ha elmegyek bulizni, utána 1 hét szobafogságot, kapok. Szülők! Néha azt hiszik…

-Szia kislány! Hűha, de cuki vagy! Gyere csak ide! – mondta egy olyan 30 éves férfi. Hát ez meg, hogy kerül ide?! Sörös üveg a kezében, és enyhe alkohol szaga van. Nem sokat ihatott, különben már lábra se tudna állni. Szóval józanon is lányokat szólít le! Ez undorító! Tovább megyek úgy, mintha ott se lenne, de balszerencsémre pont el tudta kapni a kezem, és magához rántott.

-Na cicus. Ne félj! Nem harapok! – mondta és az utolsó szón, elnevette magát.

-Ereszd már el szerencsétlent! Ennyire megárt a vámpíroknak egy kis alkohol?! Vagy ennyire hülye vagy? – szólalt meg egy másik férfi. Ő 20 évesnek tűnt, fiatalnak, és lélegzett elállítóan nézett ki.Te jó ég! Ki ez a férfiak gyöngye?

-Héj! Ne nevez hülyének, öcskös, mert leszedem a fejed! Na húz innen mielőtt a pokolra, küldelek! Ez az én bulim! – majd rámordult az előtte álló szépfiúra. Várjunk csak! Az előbb nem ő mondta, hogy vámpír az engem szorító férfi, és ez meg le akarja tépni a fejét a lovagomnak?! Mi a fene folyik itt?!

-Enged el, míg szépen szólok! Utolsó figyelmeztetés! – ekkor hírtelen ráugrott az, aki engem fogott. A lovagom egy mozdulattal kikerülte, majd széttépte. Te..te..jó..ég! Tüzet gyújtott, majd rádobta a halottat.

-Kár, hogy ezt mind láttad! Sajnálom! Nem akartam, hogy bajod essen! – jaj de édes – ja és a nevem Mercutio. Megkérdezhetem a kegyed nevét? – istenem, de illedelmes. Várjunk! Ő az előbb nyírt ki valakit egyetlen mozdulattal! Most meg a nevem kérdi? Na persze, majd megmondom egy, egy…… ilyen cukorfalatnak. Lisa! Ezt most azonnal hagyd abba! Ő egy vámpír! Vérszívó! Egyszóval NAGYON NAGY BAJ!!! Fuss! A kis hang a fejembe ezt tanácsolta, de a szívem egyszerűen megállt.

-Elisabet, de csak Lisa. Te most akkor egy… - nyeltem egy nagyot, és kiböktem – vámpír vagy?

-Igen. Nagyon sajnálom, azt, ami történt. – majd meghajolt. Istenem! Annyira cuki férfi. Nem érdekel, hogy mi én..én.. Egy furcsa, meleg, és olvadó érzés fogott el. Mi lehet ez? Ez a gyönyörű érzés? Ez lenne a szerelem? Az nem lehet, hisz én szeretem Todot (iskola társa). Vagy csak bemesélte? Ő lenne az igazi?

-Sajnálom, de van egy rossz hírem! – ugrott le egy fekete köpenyes alak – Mindent láttam! Nem, hiszem, hogy ennek örülni fog a Mester! Öld meg! Vagy én, ahogy jobb Mercutio. – mondta az idegen.

-Nem! Nem ölöm meg és te se John! – szólt a lovagom.

-Nincs más választás! A Mester megöl, ha nem teszed meg! Vagy átváltoztatod! De nincs más megoldás! – mi a csudáról beszél? Miért kell megölni, vagy átváltoztatni?!

-Inkább átváltoztatom, mint, hogy megölöm! De neki kell döntenie. Lisa! Sajnos két választásod maradt. Az egyik, hogy átváltozol, a másik….

-A döntésem nélkül cselekednél?! – jött elő a semmiből egy ráncos vénség.

-Dehogy is Mester, csak gondoltam, hogy te is ezt a két lehetőséget ajánlanád.

-Ne légy benne oly biztos! Te, csak ne higgy semmit, hanem kövesd a parancsom! Ki ez a lány?  - mutatott rám a vén görbe ujjával. Na ki ez a világ csúfja! Istenem! Tőle fogom kidobni a taccsot.

-Elisabet, Mester! – mondta tisztelettel a hangjában Mercutio.

-Hogy kerül ide, és miért tud rólunk?!

-Azt nem tudom, hogy, hogy kerül ide, de egy magunk fajta, meg akarta – itt megköszörülte a torkát – nos ezt inkább nem említeném. Én meg megmentettem, és hát így. – fejezte be Mercutio. Rápillantottam a Mesterükre, aki engem pásztázott. Miért néz ennyire?!

-Rendben! Változtasd át! – engedélyezte. Hé! Engem már meg se kérdez! Ha nem akarnám, akkor mi van!

-Akkor meg az van, hogy szépen megölünk. – mosolygott rám a vén. Ho.. Honnan tudta mire gondolok?

-Úgy, hogy hallom a gondolataidat. Nos kész vagy? – kérdezte a vén lovagom felé fordulva.

-Igen! – felém fordult Mercutio – Ne félj. Nem fog fájni annyira. – mondta, és megharapott.

                                                                            *

A fájdalom egyre jobban izzott fel bennem. Remélem, nem sikítok, mert az nagyon gáz lenne. Rengeteg kép zajlott le fejembe. Születésnapok, család, iskola, és az utolsó nap. Olyan, mint ha a pokolba tartanék. De tudom, hogy nem érzéki csalódás volt Mercutio, sőt az egész nap! Tudom, hogy létezik, és azt is tudom, hogy, ha ezen túl leszek, vele lehetek, mint újdonsült vámpír! A fájdalom egyre jobban csökkent, testemben, és egy cél felé izzott nagyon. A szívem felé. Ott fájt a legjobban. Egyszerre csak is a szívem küzdött, de erősebben, mint hittem volna. A fájdalom fellángolt, majd lecsillapodott, és elmúlt, de vele más is. Hiányzott a szívem dübörgése.

-Hamarosan felébred. Különleges lesz! Érzem! – mondta egy ismerős hang. Azt hiszem Johnnak, hívják. Igaza lett. Rögtön ki is nyitottam a szemem. Ahogy levegőt vettem, éreztem a beáramló porszemek izét. Hát lehetne jobb is. Olyan moha ízesítésű. Viszont a szoba gyönyörű. Olyan közép, kori, és elbűvölő.

-Nos, hogy érzed magad? – kérdezte egy lány. Egykorú lehetet velem. Fekete haja, és ugyan olyan szeme volt. Fekete, testre simulós nadrágot, és bőrkabátot viselt.

-Jól. Hol vagyok? Mi történt? – kérdeztem.

-Erdélyben. Vámpír vált belőled.

-Hol van Mercutio?

-Küldetésen, de hamarosan vissza, jön. – felelt John. Szemeiben érdeklődést láttam felcsillanni. Vajon, miért néz ennyire?

-Milyen ereje van? – kérdezte a lány. Meg kéne tudnom a nevét.

-Nem tudom, Sonja. Valami elbűvölő, de nem lehet rájönni, hogy mi az. Még nem fejlődött ki teljesen, szóval így még nagyon kusza.  – felelte, de a szemét le sem vette rólam. Akkor lehet, hogy ezért figyel? Hogy megtudja, mi az erőm?

-Kár. Pedig érdekelt volna, mivel bír. Jut eszembe a Mester elé kéne menned. De előtte átveszed ezt a göncöt. – mondta és átadott egy mély dekoltázsú pólót, és egy feszülős fekete farmert.

-Kösz. – mosolygok rá.

-Hu de illetlen vagyok, be se mutatkoztam. Sonja vagyok, kire számíthatsz a divat kapcsán.

-Ja! A nagy divat „szakértő” akitől egy fiú se mer tanácsot kérni. – gúnyolódik John. Egy pillanat múlva már a földön van. Sonja hozzá se ért, csak a kezét nyújtotta.

-Nem rossz mi? – kérdi, és rám nézz.

-Ez a te erőd? – kérdem.

-Tudod, ha ki van nyújtva a, kezem és ara gondolok, ess el, akkor az történik, amit akarok. 

-Egymás ellen nem lehet használni az erőnk! – mondta John, majd kisétált.

-Hisztis, kisbaba! – szólt utána Sonja – Na öltőz! Kinn megvárlak. – majd ő is kisétált. Felvettem a ruhát, ami pont passzolt rám, és végig gondoltam mi is történt. Oké! Vámpír vagyok! Nem is rossz. Van egy új családom. Remek. Van itt egy Isten, akit meg kéne hódítanom. Van még egy divatharcos lány és egy gyerekes férfi. Na meg az a vén, és még ki tudja hányan vannak? Lassan kapcsoltam, hogy már 1 perce dörömbölnek az ajtón.

-Ha nem jössz ki én, megyek be!- fenyegetett Sonja.

-Bocs, elgondolkodtam. – mondtam. Kiléptem és megláttam egy másik lányt. Ő már idősebb volt, mint én vagy Sonja.

-Szerbusz. A nevem Aliz. De nem Csoda országból.

-Szia! A nevem Elisabet, és gondoltam, hogy nem a Csoda országi Aliz vagy. Hisz nem látom sehol a nyuszid. – mondtam egy kis poének szánva. Aliz elmosolyodott, majd elkezdet vonszolni Sonjaval. 

-Hova is visztek?

-A Nagyterembe. Ott vár a Mester. – mondták egyszerre. Elértünk egy nyitott ajtóhoz. Körbe se tudtam nézni, mert vonszoltak tovább a lányok. Mikor beértünk mindenki rám szegezte tekintetét. Volt, aki csak néhány pillanatig, de volt, aki megrögzötten nézet.

-Nos Lisa. Mercutio átváltoztatott, inkább, mint hogy megölt. Ennek viszont következményei lesznek. Első: Itt kell maradnod velünk! , második: Engedelmesnek, és tisztelet, tudónak kell lened! , és harmadik: Nem használhatod az erőd társaid ellen, még ha valami olyasmi is az amit semmi képen sem akarsz, hogy  meg tőrtényen! – mondta a vén. Oké! Ezek menni fognak!

-Rendben! – mondtam. Láttam, hogy a vén mellet még két vén van. Egy nő és egy férfi.

-Akkor hamarosan elkezdődik a beavató ceremóniád! Addig is készülj fel! – mondta a nő.

-Jobb lenne, ha először táplálkoznál. – mondta a suttogásnál is halkabban a másik vén férfi.

-Vért kell innom? – kérdeztem, és bele se mertem gondolni ez az élet mivel jár.

-Ha élni akarsz IGEN! – mondta a gondolatokban turkáló vénség. Kezd már a viselkedése az idegeimre menni. A vén persze ezen csak mosolygott.

-Nos ki lesz, aki elkis…

-Én! – ugrott elé egy szere Sonja és Aliz.

-Mielőtt megpróbálnátok kierőszakolni, ki megy vele, ajánlanám helyettetek Johnt. – mondta a nő.

-Ne már Szintia! Hadd menyünk inkább mi. – könyörgött a két lány.

-Elég! Amit Szintia mondott az úgy is lesz! – mondta a suttogós vén. Legalább tudnám az egyik férfi nevét, de örülnék.

-Gyere. – mondta John. A két lány, parázsló szemekkel tekintett utánunk.

-Hogyan kell vadászni?

-Ösztönösen fog történi. Meglátod, és rád tőr a vágy, hogy „igyál”, és ennyi. – mondta.

-Tényleg, hogy hívják a három….? – mutattam hátra.

-Aki középen van, nos ő fő vezető Viktor. A másik férfi Salvator és jobb, ha nem húzod föl. Nagyon magának való az öreg. A nő, pedig Isobel. Ő többnyire rendes. Na, de elég a beszédből. Ott az áldozatod. – mondta, majd rámutatott egy férfire. Megéreztem a vér szagát, és támadtam. Igaza lett Johnnak. Ösztönös. 

                                                                              *

Istenem! Túlestem az első vérengzésemen. De remek volt a vér íze. Felüdített.

-Bejöhetek? – kérdezte egy Isteni hang.

-Gyere csak Mercutio. – mondtam. Te jó ég! Jön az lovagom.

-Szia! Reméltem, hogy nem zavarlak meg semmi fontos közben, de látom nem. Ugye nem baj, hogy átváltoztattalak? – kérdezte szégyenlősen. Megpaskoltam a helyet az ágyon magam mellett. Oda ült én pedig közelebb húzódtam.

-Sose bánd. Én nem bánom. – annyira közel volt az arcom, hozzá, hogy akár………..

-Annyira szép vagy. Mit keres egy ilyen angyal mellettem? Hisz te a mennyből származol. – bókolt. A szívem hatalmasat „dobbant”. Kicsit közelebb hajoltam.

-Én angyal. Butaság. De te szó szerint Isten vagy. – mondtam. Egyszerre azt vettem észre, hogy megcsókol, és nem hagy ereszteni. De nem is akartam.

-Szeretlek! – mondta egy kis levegő vétel közben. Majd újra csók, és azon vettem észre magam, hogy a fölsője nincs rajta, majd eltűnik a gatya és………..

-Mi a fenne? – hallottam meg egy hangot. Megláttam Johnt. Dühödten villant ránk a szeme. Mercutio gyorsan felöltözött. Én döbbentem takartam magam a takarómmal.

-Te! Tudod jól, hogy szeretem. – mondta John.

-De ő engem szeret! Erről nem tehetek. – suttogta Mercutio. Jézusom! Mi lesz itt?

-Ő az enyém! – ordította John.

-Ne mond meg nekem, hogy kit szeresek!!! – kiabáltam vele.

-Fogd be a szád! – pirított rám John.

-Ne merészelj így beszélni a kedvesemmel! – fenyegetőzött Mercutio. Mire észbe kaptam John letépte Mercutio fejét. Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee! A fájdalom végig járta a testem.

-Te..te.. – a düh elöntött, és megtámadtam. Azt akartam, hogy fájjon neki, úgy, mint nekem. Ide, oda repítettem az akaratommal, és éreztem, hogy fáj neki. Elém esett és könyörgött, de én nem foglalkoztam vele, és megöltem. A nagy ricsajra bejött Salvator. Szemei rávillantak a két hallottra, majd rám. Szeme villogott a dühtől.

-Gyilkos! Két testőrt öltél meg! Halál! – károgta, mint egy varjú az ítéletet. Nem tudom, hogy, de Viktor is rögtön ott termet, és meglátta mi történt. Nem féltem a haláltól, se semmitől. Most, hogy mindenem elveszítettem. Meg akartam halni.

-Halál! – mondta, majd egy pillanatig gondolkodott. Olvas a fejemben!

-Nem! Inkább szenvedjen bűneiért. Örökre bezárunk egy cellába. Ott kiszáradsz, és örök életeden át messze leszel tőle. – mondta. Ne! Ezt ne! Nem akartam, hogy elvigyenek, de nem bírtam velük. Bezártak egy börtönbe.

Nos ez lenne történetem. Igaz a kiszáradás szélén álok, de ha valaki ezt megtalálja tegye meg, hogy felszabadít a fogságból, és megöl.

Sose voltam bűnös, de örökké magányos igen!

Bejegyezte: 1900. 11. 11. Erdély