Volturi and Cullen love forever/18. fejezet

Komikat szívesen olvasgatnék, és nem tudom, hogy mennyien szeretnének jelentkezni a pályázatra szóval, aki szeretne jelezze. Bármeddig lehet(amíg a verseny tart). Remélem lesznek páran akik írnak.

Baj, bajra halmozódva

Aro szemszöge:

Nem tudom, hogy miért, de kedvem sem volt felkelni. Valahogy nagyobb szívásnak éreztem ezt az életet, mint bármi mást. Csak saját magad hibáztathatod! Miért voltál ekkora egy hatalom mániás, nagyon nagy ökör?! Undorodok már magamtól is. Lassan kinyitottam a szemem.
-Hogy vagy drágám? - kérdezte kedvesem. Őt sem érdemlem meg! Szó szerint egy szörny vagyok!
-Jól. Mi van Bellaval? - feleségem szemeibe néztem és nem láttam mást csak félelmet, és aggodalmat.
-Caius előbb felébredt, mint te. Elment.
-Hogy mi?! Ez ez lehetetlen! Azonnal utána kell menünk! Ha oda ér Bellajékhoz, ki tudja mit csinál vele!
-Már megpróbáltuk, de Demetri nem találja a nyomát. Egyszerűen felszívódott. - zokogta kedvesem.
-Ez nem lehet! - düh elöntött és csak egyre gondoltam. Megtalálni és megölni!
-Bella is felszívódott. Még Cullenék se tudják, hogy hol van. - nem, ez ne..em. Ne! Csak ezt ne! Ha Caius elfogta akkor....
-Nem! - ordítottam - Mond Sulpicia, hogy álmodok. Kérlek mond, hogy ez nem a valóság. - féltem. Először életemben igazán féltem. De nem attól, hogy nekem lesz bajom, hanem, hogy én vagyok a lányom legnagyobb gondokozója.
-Drágám. Nyugodj meg. Kérlek. Már rengetegen rajta vagyunk az ügyön, és mindent megteszünk amit csak lehet. - zokogta a mellkasomba Sulpicia. Istenem! Ez a sok fájdalom, mi belőle árad. Nem bírtam tovább.
-Én is velük...
-Neked még pihened kell! - parancsolta Marcus - Nem tudnál többet tenni! Így se könnyű legalább ne nehezítsd meg azzal, hogy magad rosszabb állapotba sodrod! - soha nem hallottam így beszélni Marcust.
-Amint megtaláljuk, vagy egy pici nyomunk is lesz szólunk, de addig még pihenj. Létszíves.
-Rendben. De hamarosan én is ott leszek és segítek. Max. egy napra tarthatsz vissza. Ezt ne feled!

Caius szemszöge:

Menekülnöm kell. Jó hogy kedvesem már elbújt. Remélem nem találnak rá. Ha őt elveszíteném, azt nem bírnám túlélni. Ő a mindenem, és érte teszek mindent. Nincs szívem bántani Bellat, és most már kedvesem is lebeszélt róla. De Aro nem fog egyhamar megbocsájtani. Tudom, hogy most teljes szívéből gyűlöl. Érthető. Vajon ezt most, hogy fogom rendbe hozni? Megreccsent az egyik faág. Valaki követ. Hátra fordultam megnézni ki az. Athena?
-Te meg, hogy kerülsz ide? Hisz téged elrejtettelek a faházba, és megígérted, hogy nem jössz utánam.
-Tudom, de féltettelek. - mondta, majd hozzám rohant. Nem lehetek rá mérges. Túlságosan szeretem, és kész. Egy csókot akartam adni neki, mikor hirtelen behúzott egyet. Neki repültem egy sziklának, ami ketté is repedt.
-Mi bajod?! - kérdeztem. A szeme gyűlölet fényében csillogott. Ez nem Athena.
-Itt a vég, Caius! - mondta, majd valaki lefogott hátúról, és minden a homályba veszett.

Kathrine szemszöge:

Amint Edward is elment elöntött a düh. Ez nem lehet igaz! Egy ilyen kis cafkával a Volturiból?! Volturi. Hát persze! Ezt most keményen megbánja, mind a két fél. Enyém lesz Eddi ha addig élek is.
-Diego! Feladat. Kapd le Isabellat, egy barna hajú lány, és félig ember. Bosszút állunk nem csak egy vámpíron. - mondtam, majd letettem. A Volturi is vissza kapja azt amit velem tett. Az emlékek megrohamoztak. Olaszországban voltunk Diegoval egy barátkáéknál. Rendes vámpír család voltak. Viszont az egyik este a ház lángokban állt. Csak mi ketten menekültünk meg. A Volturi kiirtotta őket, csak azért, mert ők nem álltak be hozzájuk még is Volterában laktak. Gyűlölöm, de teljes szívemből őket. Itt a bosszú ideje.